Hírek
2017. Május 17. 12:01, szerda |
Helyi
Forrás: ugyeszseg.hu
„Unokázó” hozzátartozók elleni vádiratok Sopronban
A Soproni Járási Ügyészség három személy ellen nyújtott be vádiratot amiatt, hogy az elkövetők magukat bajba jutott hozzátartozónak, jellemzően unokának kiadva a sértettektől telefonon pénzt csalnak ki.
Az egyik vádiratban két férfi szerepel elkövetőként, a másikban az idősebb férfi fiának az élettársa, egy fiatal nő.
Mindkét vádiratban közös, hogy 2015 tavaszától 2016 év elejéig több, összesen tizennégy idős hölgyet kerestek meg a Dunántúl északnyugati részén. A hívó minden esetben egy ismeretlen nő volt, aki rendre a sértettek hozzátartozójának – jellemzően unokájának, lányának – adta ki magát, akit a sértettek a hangja alapján felismerni véltek. Az ismeretlen nő különböző problémákra hivatkozással 300.000 – 800.000 Ft közötti összegeket kért a sértettektől, amelyekért ismerősét küldte el. Az „ ismerős” az egyik vád szerinti kilenc esetben – a két férfi megbeszélését követően – a fiatalabb férfi volt, a másik vádiratban szereplő öt esetben a nő vádlott.
Az egyik vádirat szerint a férfi vádlottak az 56 és 92 év közötti hölgyektől mindösszesen 3.600 000 Ft-ot kértek és abból 1.440.000 Ft-ot szereztek meg, míg a másik vádirat nő vádlottja 2.500.000 Ft-ot próbált kicsalni, amelyből 1.630.000 Ft-ra tett szert.
Az elkövetők a vádiratokban foglalt cselekményeiket direkt az erre a célra beszerzett és rövid ideig használt telefonokkal és SIM kártyákkal valósították meg.
Az ügyészség a férfi vádlottakat 9, a nő vádlottat 5 rendbeli minősített lopással vádolja. A büntetési tétel a halmazati szabályok alapján 7 és fél évig terjedő szabadságvesztés.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 26. 16:53, csütörtök | Helyi
Csütörtökön közgyűlést tartottak Sopronban
Városi kitüntetések adományozásáról, igazgatói pályázatok kiírásáról, a szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztásáról, valamint az MVM Optimummal való hosszú távú együttműködési megállapodásról is döntöttek.
