Hírek
2020. Március 10. 15:08, kedd |
Kék hírek
Forrás: mti
Vádat emeltek egy prostituált meggyilkolása miatt egy szabolcsi férfi ellen
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szerint 2018-ban megölt egy prostituáltat, pár nap múlva pedig egy rablás során életveszélyesen megsebesített egy bolti eladót
- közölte a főügyészség vezetője kedden az MTI-vel. Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, az ügyészség nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés, kifosztás és lőfegyverrel visszaélés bűntettével vádolja a férfit, akivel szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
A vádirat szerint a 40-es éveiben járó vádlott 2017 elején elvesztette az állását, anyagi gondokkal küszködött, ezt azonban titkolta a vele élő édesapja elől. Naponta elindult otthonról, mintha munkába menne, ilyenkor a megyében autózott, gépkocsijában olvasgatott és több prostituált szolgáltatását is igénybe vette.
A férfi 2018. november 16-án az egyik kisvárdai áruház parkolójában leszólított egy prostituáltat, majd autóval egy közeli földútra mentek. Vitatkozni kezdtek, ekkor a vádlott egy konyhakéssel többször mellkason és fejen szúrta a nőt, aki a helyszínen meghalt. Elvette a nő pénzét, a holttestét fóliába csomagolva az autó csomagtartójába tette és a lakására vitte.
A rendőrök tíz nap múlva találták meg a holttestet a csomagtartóban.
Martossy György kitért arra: a vádlott 2018. november 22-én az egyik nyíregyházi ruházati butikból akart pénzt szerezni. Egy engedély nélkül tartott pisztollyal leütötte az eladót, késével pedig többször megszúrta a nő hasát és combját. Ekkor ért a bolt elé egy férfi, aki a kirakatot verve elriasztotta a támadót.
A vádlottat másnap a lakásán fogták el, őrizetbe vették, majd letartóztatták. Az eladónő életét csak a gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg, gyógyulása két hónapig tartott - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.
