Hírek
2013. Január 13. 09:19, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Varga: a kormány helyesen ragaszkodott álláspontjához IMF-ügyben
A magyar kormány helyesen járt el az utóbbi több mint egy évben akkor, amikor egyes kérdésekben ragaszkodott álláspontjához a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való egyeztetések során - mondta Varga Mihály, az IMF-fel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Varga Mihály annak kapcsán beszélt erről, hogy az IMF nemrégiben egy tanulmányban "beismerte": a szervezet által az eurózónának javasolt egyes intézkedések nem voltak elég hatékonyak. A miniszter kifejtette: örömteli, hogy az IMF is elismeri, ott sem tévedhetetlen emberek vannak és nyitottak a szakmai vitákra, és arra, hogy meghallgassák a fogadó ország álláspontját.
Emlékeztetett arra, hogy a 2008-as IMF-megállapodás lényegében 3 hét alatt jött létre, és az akkori kormány "kritika nélkül fogadta el a valutaalap akkori álláspontját". A mostani kormány ugyanakkor több mint egy év elteltével sem írta alá a megállapodást az IMF-fel, és "helyesen járt el akkor, amikor bizonyos kérdésekben ragaszkodott az álláspontjához".
Hozzátette: a kormánynak törekednie kell arra, hogy egy-egy kérdésben meggyőzze álláspontjának helyességéről a valutaalapot.
Varga Mihály bízik abban, hogy az IMF a következő hónapokban "nagyobb nyitottsággal tudja majd befogadni a nemzeti kormányok véleményét".
Hangsúlyozta: Magyarország az utóbbi hónapokban úgy is működőképes tudott maradni, hogy nem kötött megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. A GDP-arányos hiány 3 százalék alá kerülése, az államadósság, a kamatszint és a kockázati prémiumok csökkenése olyan, az Európai Unió által is elismert eredmények, amelyek mind a magyar gazdaság egyensúlyi helyzetét jelzik vissza.
"A magyar gazdaság a következő hónapokban állhat egy olyan váltás előtt, amely most már valóban a növekedés megindulását segítheti majd elő" - mondta.
A Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás kapcsán kifejtette: az Európai Unió részéről vannak biztató jelek - ilyen például a tavaly őszi országjelentés -, amelyek azt mutatják, hogy az unióban is kezdik megérteni a magyar kormány gazdaságpolitikai lépéseit. Varga Mihály szerint hazánk az idén kikerülhet az eljárás alól.
A tárca nélküli miniszter szólt arról is, hogy a kormány támogatni szeretné a komoly termékekkel, külföldi piacokkal rendelkező cégeket, így erősítve a magyar márkák jelenlétét a piacon.
Varga Mihály szerint a magyar foglalkoztatáspolitikának el kell gondolkoznia azon, hogyan tudja azokat a vállalkozásokat visszaintegrálni, visszavezetni a gazdasági életbe, amelyek korábban egyéni vagy mikrovállalkozásként működtek, de a válság "megrostálta" őket. Ebből a szempontból nagyon fontos a meglévő munkahelyek megtartása, a munkahelyvédelmi akcióterv pedig éppen erről szól. Emellett az is lényeges, hogy a munkanélkülieket is a foglalkoztatás irányába vezessék - fejtette ki a tárca nélküli miniszter.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 14. 07:15, szerda | Belföld
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme
2026. Január 14. 07:14, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll
Mindenki látja, hogy a háború a legfontosabb sorskérdés, ami Magyarország előtt áll, és erre a Tisza nem mond semmit - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
2026. Január 14. 07:13, szerda | Belföld
Navracsics Tibor: az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás
Az önkormányzati reform egyik alapvető fontosságú kérdése a szolidaritási hozzájárulás - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. Január 14. 07:12, szerda | Belföld
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját
A köztársasági elnök április 12-re tűzte ki az országgyűlési választás időpontját - közölte a Sándor-palota kedden az MTI-vel.
