Hírek
2012. Augusztus 08. 08:44, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
VM: eddig 468 hektárnyi, parlagfűvel fertőzött területet találtak az ellenőrzéseken

A földhivatalok munkatársai az ország különböző pontjain eddig 275 esetben összesen 468 hektáron találtak parlagfűvel fertőzött területet, közérdekű védekezést 157 ügyben összesen 77 hektáron kellett elrendelniük a kormányhivataloknak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeleti főosztályának főosztályvezető-helyettese az MTI-vel.
Szalkai Gábor elmondta, hogy a következő napokban-hetekben helikopterrel is keresni fogják a parlagfüves területeket több megyében. Az eljárással a földi felderítéssel nehezen megközelíthető vagy nem látható fertőzött területeket is észreveszik.
Hangsúlyozta: az idén csökkent a parlagfűvel fertőzött mezőgazdasági területek aránya; a gabonatarlókon a gazdák döntő többsége elvégezte a megelőzéshez nélkülözhetetlen tarlóhántást, így ezeken a területeken a tavalyinál kevesebb parlagfűre számítanak. A tarlók ápolását azonban folytatni kell. Tájékoztatása szerint a szárazság miatt az idén a szokásosnál két héttel később virágzik a parlagfű, a tömeges virágzása a napokban kezdődik. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet vizsgálatai eddig alacsony parlagfűpollen-szennyezettséget regisztráltak.
A főosztályvezető-helyettes elmondta: azokon a fertőzött területeken, ahol a növényen még nem alakultak ki a virágbimbók, az első ellenőrzés után a gazdálkodók figyelmeztető levelet kaptak a hatóságtól. Ebben felszólítják őket a jogszabályban előírt kötelezettségeik elvégzésére, és ha az utóellenőrzésen virágzó növényt találnak a szakemberek, akkor bírságot szabnak ki. Növényvédelmi bírságot tíz esetben kellett kiszabniuk az ellenőröknek, az eljárás a tulajdonosok, a földhasználók értesítése nélkül azonnal megkezdődik. Az esetek száma és a bírságok összege naponta változik, erről végső számadat a szezon után áll majd rendelkezésre - jegyezte meg. A művelésbe be nem vont területek veszélyt jelentenek, de az aszály miatt itt is csúszik a virágbimbók kialakulása. Emlékeztetett, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti törvény szerint minden földhasználónak és -tulajdonosnak június 30-ig meg kell akadályoznia a területén a gyomnövény virágbimbójának kialakulását, és ezután köteles ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig fenntartani.
A főosztályvezető-helyettes szerint a parlagfűprobléma csak erős társadalmi összefogással oldható meg, ezt segíti az az akcióterv, amelyet a kormány júliusban fogadott el a parlagfű elleni védekezésről.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.